"...halat, s mi jó falat..."?
Pár napja a konyhámba került egy makréla. No, nem csak úgy véletlen: nagybevásárolni voltunk a M_tróban, ahol elég tisztességes halas pult működik. Amit én általában messze elkerülök: ugyanis régtől meglévő, brutál halundorom van. Apa és gyerekek szeretik a halat, így valamilyen (általában fagyasztott filé) formában, azért előkerül.
Most viszont velünk volt Egyeske, akinek nagyon megtetszett a "csíkos hal". A makréla. Kicsitsem filé, és mindene megvolt: fej, uszony... nekem meg iszony.
Végül beleegyeztem (mi ez, ha nem igazi anyai szeretet?) és hazahoztuk esti elkészítésre.
Recept kinéz. Erő összeszed. Szájon át lélegez. Gumikesztyű fel.
Gyerekek izgatottan várnak.
Na, ilyenkor nem egyszerű a dolog: Te undorodsz, de úgy istenigazából. A gyerekeid meg izgatottan, nyálcsorgatva várják a csodát: a hal elkészültét.
Ha látják rajtam a viszolygást tutifix, hogy ők is belekezdtek volna az "fújj! halazásba" és lehet, hogy ezzel utáltatom velük meg egy életre a csíkos halat és a halevést.
Mert együtt szoktunk főzni és biza szemet szúrna nekik, hogy másképp érintem a csirke combot, vagy a hagymát. (Még szerencse, hogy ezeket is kesztyűs kézzel szoktam fogdosni, így legalább volt ürügyem erre az óvintézkedésre...)
Szóval fullra rákészültem. Viszont, ahogy a belső zacskóból kezdtem kihúzni a halat. Pontosabban a pikkelyes (ok, lehet, hogy bőrös), síkos testét végem lett. DE csak úgy belül, így jelelve átadtam Apának a stafétát. Ő taperolta a halat, én fűszereztem, fóliáztam. És utólag beszéltük, hogy ügyes voltam, mert a csajoknak nem tűnt fel, hogy Anya kész van a haltól.
Mert mi lett volna, ha mutatom, hogy mennyire undi az a fejes, uszonyos hal? A lányokba tuti átültetem ezt. Azt pedig a világért sem akarom. Én nem szeretem, de ők szeretik a halat. Maradjon is így
Szeretnél hasznos tippeket, ötleteket. No meg hiteles (dietetikus által ellenőrzött) infókat kapni a babád hozzátáplálásárhoz?